www.unicornis.ro – Unicornis Diákkör

Előadó: András Hunor

Téma: Botrány és templom

Felhívjuk a figyelmet, hogy az alább közölt írásra minden jog fenn van tartva a szerző (előadó) és az egyesület számára!

András Hunor vagyok, Gyergyószentmiklósról érkeztem és dolgozatom témája A Ditrói nagytemplom és a körülötte forgó botrányok. A dolgozat címéből lehet van akinek az amerikai pedofil botrányok jutnak eszébe, de már most el kell mondanom, hogy dolgozatom témája sokkal prózaibb.

A tavalyi kutatásaim során figyeltem fel arra, hogy a ditrói templom építésekor felhasznált Tinova erdőség kapcsán több forrásban korrupciót, panamát emlegetnek. Már ekkor gyanítottam, hogy problémák lehetnek a templomépítés korul, konkrétan a felhasznált erdő korrupciós ügyek áldozata lett. Tehát a dolgozat címe így lesz világos, hogy a templomépítés kapcsán Ditróban botrányok voltak.

Idő szűke miatt most nem térek ki a tavalyi munkám részletezésére, csupán annyit mondok el, hogy a templom építését, művészeti jellemzőit, gazdasági és társadalmi hátterét kutattam. Ennek során figyeltem fel arra, hogy az építkezés hátterét biztosító Tinova-erdő eladásával kapcsolatban panamát, botrányt emlegetnek

Mivel ez a téma nem volt részletesen feldolgozva a helytörténetírásban, ezért én magam kellet mindennek utánajárjak. Ebben a témában nem jelent meg forrásmű, így én gyűjtöttem össze Gyergyó-szék különböző településiről a témában fellelhető dokumentumokat. Először is a gyergyószentmiklósi plébánia levéltárában áttanulmányoztam az érsekség forrásgyűjteményét a templomépítéssel kapcsolatban. Közben felkerestem Kovács Andrást a ditrói közbirtokosság elnökét, mert az említett Tinova erdő valamikor a közbirtokosság tulajdona volt. O adatokat szolgáltatott az erdő elhelyezkedéséről, az adományozás körüli vitákról, valamint a kitermelés nehézségeiről.

A ditrói plébános, Ft. Baróti László Sándor is segítségemre volt, aki a plébánia jelenlegi vagyoni helyzetet mutatta be. Eljártam a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Marton Múzeumba, ahol a XX. század eleji helyi lapokat a Gyergyót és a Gyergyói Hírlapot lapoztam át és kiírtam az idevágó cikkeket. Végül Borszékon is felkerestem az ottani közbirtokosságot, ahol Szabó Tibor közbirtokossági alelnök és alpolgármester vázolta a Tinova erdő helyzetet majd terepszemlét tettem az említett erdőben. Amikor az adatokat összegyűjtöttem, kronologikusan és tematikusan rendeztem azzal a céllal, hogy feltárjam a történelmi igazságot.

Mielőtt bővebben kezdeném elemezgetni ezt a témát röviden bemutatom a szóban forgó területet, a Tinovát. Ez a terület Borszék határában helyezkedik el, a varos és Ditró közötti út jobb oldalán, a Kisbor patak menten. Valójában egy olyan legelőről van szó, amelyet erdőfoltok tarkítanak, amint terepszemlém során meggyőződtem erről: Szabó Tibor borszéki alpolgármester útmutatása alapján bejártam a Tinova erdőt, amelyet tisztítanak, és állattartásra használnak. A Tinova más értékeket is magában rejt, mint a édes és a borvizes források. Érdekességként elmondom, amint a képen is látható, hogy a Tinova-erdő több mint 1200 hektár, míg a közeli 20 ezer fős Gyergyószentmiklós város belterülete alig 222 hektár. Tehát a következő percekben egy igazán nagy dologgal fognak megismerkedni.

A szóban forgó erdőből a közbirtokosság 1891-ben felajánlott a templomépítésre 944.58 holdat, ami az addig megtakarított 119.01 hold erdőből és a következő 9 év alatt megtakarítandó 91.73 hold részekből állt össze (382,26 hektár). Mar 1891-ben, amikor Ditró község felajánlja a Tinova erdőt, egy bizonyos Walter Mihály bíróságon megtámadta a képviselő testület határozatát, arra hivatkozva, hogy az arányosítási törvény következtében ő és társai a Tinova erdő jogos birtokosai, és a meghirdetett árverés leállítását követeli.

A Tinova ügyből igazából csak akkor lett botrány, amikor feltűnik Mélik István neve. Az ő neve vörös fonalkent fut végig történetünkön, minden forrásban, minden eseményben az a visszatérő pont, amelyhez viszonyulva megérthetjük ennek a bonyolult ügynek az alakulását.

Arra kerestem a választ hogy Mélik hogyan gyarapitotta a 200 holdat 3000 holdra.

A "ditrói panama" 1894-ben kezdődött, amikor a helyi képviselő testület jószándékát kihasználta Mélik István. A község ugyanis az egyéni tagoknak átengette a Tinován a fakitermelési jogokat, és 12 gazda ezt a jogát eladta Méliknek, aki 200 holdnyi birtokot vásárolt.

A vármegye vezetősége aggodva a közbirtokosság adófizetési képessége miatt, kitermelési zárlatot vezetett be a közbirtokosság 1000 hold erdejére, majd ezt kiterjesztette még 500 holdnyi területre. Ez az intézkedés tovább bonyolította a Mélik István által gerjesztett visszás helyzetet, mert ebbe az 1000+500 holdba egyaránt benne volt a Mélik által felvásárolt terület valamint a templomépítés céljára elkülönített rész, de a talajtulajdonosok birtokai is”. Amikor az alispán a zárlatot feloldotta, megint Mélik lépett elsőként, azt bizonygatva, hogy az egész zárlat alá helyezett 1000+500 hold erdő az ő tulajdona. Így a pereskedés elölről kezdődött a kereskedelmi társaság és a közbirtokosság között.

Ditró esélyeit rontotta, hogy a korábban Mélik ellen forduló gazdák újból kiegyeztek a kereskedővel, és végérvényesen átadták minden jogukat a kereskedő társaságnak. Mélik István ezen felbátorodva további erdőterületeket íratott saját nevére a közbirtokosság területeiből. Érdemes bemutatni azt a módot, ahogy Mélik kezet tesz újabb területekre: a pereskedés miatt a budapesti minisztérium marosvásárhelyi erdőmérnököket küldött a terepre, akik nem ismertek a helyi terepviszonyokat. Mélik ezt kihasználta és az 1000+500 hold terület helyett egy másik 1500 holdnyi birtokot méretett ki, természetesen saját javára, az előbbi birtok telekkönyvi számára. Ezután Bírósági úton bebizonyította hogy az adott telekkönyvi számon csak az 1000+500 hold létezik, és a gazdátlanul maradt 1500 hold terület állami tulajdonba került, o pedig az államtól megvásárolta a kitermelési jogot. Így vesztett el Ditró 3000 hold értékes erdőt, annak ellenére, hogy a község nem adta fel a harcot, és legálabb 1913-ig folytatta a Mélik-féle társaság elleni pert.

Ezekben a rejtett vádakban felismerhetünk néhány névre szóló utalást is. Először is a közbirtokosság szerint Becze Antal csíkvármegyei alispán rosszhiszeműen és szándékosan helyezte zárlat alá az 1000 hold mellé azt az 500-at is, amelyet Mélik épp a zárlatra hivatkozva saját nevére íratott. Ebben a kereskedő segítségére volt Demény Ferencz bíró, aki a telekkönyvek tanúsága ellenére is aranyosított területnek, nyilvánította a Tinovát, így segítve Mélik ügyet. A közbirtokosság részéről a legnyíltabb és legsúlyosabb vádak a minisztérium által kiküldött erdőmérnököket érte, akik általában Marosvásárhelyről érkeztek. Elég nyilvánvaló volt, hogy egy szakember számára fel kellet volna tűnjön, az hogy Mélik István nem a telekkönyvnek megfelelő 1500 hold erdőt mutatta be, amiről az előző fejezetbe már beszeltem. Tehát a közbirtokosság a büntetéssel való összejátszással és korrupcióval vádolta az erdőmérnököket, de ezt soha nem sikerült a bíróságon bizonyítania.

Szerencsére a történetnek nem csak negatív szereplői voltak. Szép számmal tálalunk olyanokat is, akik a közösség érdekeinek szolgálatára szenteltek képességeiket. Ki kell emelni Takó János plébánost, aki a templomépítés mozgalmának lelke volt a tervezéstől a kivitelezésig. Amikor elkezdődnek az aranyosításra és a Melik-üggyel kapcsolatos pereskedések, szinten a plébános tartja napirenden az egyházközség érdekeinek védelmet, nyújtja be a bíróságra a fellebbezéseket. Takót az sem ingatta meg küldetésében, hogy a Mélikkel üzletelő talajtulajdonosok azt a vádat terjesztettek a községben, hogy a plébános a hibás a 3000 hold elvesztéséért. Természetesen a plébános mögött támaszként ott volt a püspökség és annak ügyvédi kara, akik folyamatosan tájékoztattak a püspököt a helyzet alakulásáról:

Ennek a kitartó egyházi munkának köszönhetően sikerült az 1891-ben templomépítés céljára felajánlott 944.58 hold erdőt mentesíteni az arányosítási torvény alól, és elválasztani a Mélik-ügytől, az 1899-es és az 1902-es bírósági határozatokkal. Így 1913-ban sikerült felszentelni a Kiss István által tervezett neogótikus templomot, amely mindmáig Erdély egyik legnagyobb és legszebb szentélye.

A bemutatott történelmi események szoros összefüggésben állnak Ditró jelenlegi gazdasági és hitéleti helyzetére. Habár napjainkban a közbirtokosságot nem sújtják a Mélik-ügyhöz hasonló peres ügyek, de meg mindig nehézségeket okoz a birtokok jogi helyzete és a visszaszolgáltatás. Napjaink közbirtokossága már nem rendelkezik annyi területtel, mint templomépítő elődje, pl. Borszékon az egész Tinova-erdőség a helyi önkormányzat és közbirtokosság tulajdona. A ditrói birtokviszonyok összeszűkülésére egy másik jellemző példa, hogy a plébánia az egykori borszéki területeiből ma mar csak 7 hektárral rendelkezik. Természetesen az anyagi háttér csökkenésének hátasa van a templom állapotára is: napjainkban zajlik a nagytemplom felújítása, ami önmagában sokkal kisebb költség, mint egy templomépítés, mégis a ditrói egyházközségnek ma már külföldi segítségre is szüksége van a munkálatok elvégzésére.

Az elmúlt két év során, míg ezt a témát tanulmányoztam, egyre több ismeretet szereztem szülőfalum jelenkori történelméről. Mivel a téma eddig még nem volt feldolgozva, nagy erőfeszítést igenyelt a levéltári, múzeumi, plébániai, közbirtokossági és önkormányzati forrásanyagok összegyűjtése, feldolgozása és elemzése. Úgy érzem, hogy munkám nem volt hiábavaló, mert dolgozatom elkészítésével tükröt állíthatok Ditró jelenlegi társadalma elé elődeink küzdelmeiről, a plébánia közösség-szolgáló tevékenységéről, és olyan kiváló személyiségekről, mint amilyen Takó János plébános volt.