www.unicornis.ro – Unicornis Diákkör

Előadó: Szilágyi Levente

Téma: Csomafalva az államosítás korában

Felhívjuk a figyelmet, hogy az alább közölt írásra minden jog fenn van tartva a szerző (előadó) és az egyesület számára!

Bevezető

Dolgozatom témájául Csomafalva a kommunizmus idején kialakult gazdasági és társadalmi helyzetének bemutatását választottam azért, mert a szüleim és nagyszüleim nagyon sokat meséltek erről a korszakról. Dolgozatomban felhasználtam néhány megjelent kötetet, és a többi információnak én magam jártam utána olyan személyeknél, akik ennek a kornak megélői voltak. Erről a témáról még nem jelent meg részletes történelmi irodalom, ezért dolgozatom elkészítésében az adatszolgáltatók által közöltekre hagyatkoztam.

Csomafalva társadalmi képe a XX. század közepén

1920-ban, trianoni békével Csomafalva, akárcsak egész Erdély és a Székelyföld, román fennhatóság alá került. A két világháború között hősies küzdelem folyt az anyanyelvű oktatás megvédéséért. 1933-ban a „templom gömb-diverzió” néven ismert akcióval újabb csapást próbált mérni a román hatalom a falura: a templom tornyában őriznek egy fémgömböt, amelybe a község számára fontos iratokat rejtették el. A román hatóságok keresték ezeket az iratokat, és emiatt több csomafalvit letartóztattak.[1]

1948 után berendezkedő kommunista rezsim nagyon megkeserítette a község életét (kuláküldözések, 1962-es erőszakos kollektivizálás, kényszer-munkaszolgálatok a Duna-csatornánál, mezőgazdasági termékek beszolgáltatása, élelmiszer-jegyrendszer, stb.)

Az államosítás személyes tapasztalatai

Az 1948-as államosítás után a közösség lakosságának részére nem maradt más, mint a szántóföldek. A község domborzati és éghajlati viszonyai miatt e szántóföldek nagyon szegényes terméssel bírtak. Ezért volt rá kényszerülve a családapák nagy része arra, hogy a községtől távol más munkahelyeken szerezzék meg a megélhetéshez szükséges pénzt. A nagyobb földterületekkel rendelkező gazdák nem voltak rákényszerülve a falu elhagyására, mert meg tudták termelni a megélhetéshez szükséges dolgokat. Ezeket a gazdákat az akkori kommunista rendszer rendelete alapján kulákoknak nyilvánították, ami megfelelt a kisbirtokosoknak. A kulákokat óriási nagy adóval és beszolgáltatással (hús, tej, vaj, tojás) sújtották minimális pénz ellenében. A kulákokat nagyrészt nem elkövetet cselekményekkel, vádolták és különböző kényszermunkákra kényszerítették, mint például Duna-csatorna építése, és bányákban kellett dolgozniuk. Az 1948-as évben a közösség életében még hátrányosabb év következett be. Tekintettel arra, hogy a gyárak és üzemek államosítása után elállamosították a magántulajdonban és a közbirtokosságban levő erdős területeket is, ezzel elvéve a lakosság kezéből azt a megélhetési biztosítékot, amit az erdőből kapott jutalékrészt értékesítve átcserélte kenyérgabonára a hegyen túl gabonatermesztéssel foglalkozó gazdákkal. Ezért a közösség lakosságának nagy százaléka rá volt kényszerítve, hogy más megélhetési formához folyamodjon, mint például az ácsmunka, erdőkitermelés és méhészkedés. A nehéz évek után bekövetkezett az 1962-es úgynevezett kollektivizálás (termelőszövetkezet), ami Gyergyócsomafalván az Új Barázda Kollektív Gazdaság nevet kapta. A kollektivizálással el vették az utolsó talpalatnyi földet, igavonó állatokat és a mezőgazdasághoz szükséges szerszámokat a lakosságtól. Ezzel a kollektivizálással bekövetkezett, hogy a lakosság kénytelen volt más munkalehetőségeket keresni a gyárakban. Az 1970 és 1980-as évek végéig nagyon nagy nincstelenség volt az országban. Ahhoz, hogy az emberek valamilyen élelmiszer cikkhez hozzá juthassanak, sokszor több órát kellet sorban állniuk. Az 1970 és 1980-as éveket tekinthetjük „aranykornak”, Ceausescu ugyanis csak 1983-tól kezdte visszafizetni a 13 milliárd dollárnyi külföldi államadósságot. Azt ma is kevesen gyanítják, hogy ezek a viszonylag „szép” évek a legrosszabban kapcsolódnak ahhoz a hihetetlen mennyiségű külföldi segély küldeményhez, amellyel az 1970-es ás 1975-ös árvizek, valamint az 1977. március 4-i katasztrofális földrengés után Romániába folyamatosan érkeztek. Mindenükből levetkeztetett csomafalviak „boldog kollektivistaként” mintegy 1.200-an vagy gyergyószentmiklósi üzemekbe ingáztak, vagy továbbra is ácsmunkára vállalkoztak az ország nagy építőtelepein. Nem kevés azok száma sem, akik a helyi szövetkezeti munkahelyekben, vagy épp a kollektív gazdaságban találtak munkát. Az asszonyok nagy része a gazdaság földjein dolgozott.

Egy tipikus példa: Ágoston János

A második világháború után az 1945-ös és 1946-os évben az ország, ugyanakkor földművelésből élő falvak lakossága számára, bele értve Gyergyócsomafalvát is, nagy nehézséget és éhséget kellet átvészelni.

Az 1947-es évben, a háború után az akkori újonnan megalakult kommunista rendszer törvényei alapján kimondták, hogy a magántulajdonban lévő gyárakat és üzemeket államosítani kell, megszüntetvén ezzel a Gyergyócsomafalván akkor működő Ágoston János tulajdonában lévő fűrészüzemet valamint a gőzmalmát is.

Ágoston János csomafalvi gőzmalom tulajdonost állandóan zaklatták, ellenőrizték, majd az újjáépítés, és közellátás szolgálatába állították, arra a rendeletre való hivatkozással, hogy megállapítsák az 1946-tól kezdődőleg a malom lisztkészleteit, melyet óriási vám formájában halmozott volna fel.

Az ellenőrzés nem talált semmiféle lisztkészletet. Egyrészt Ágoston János mindig is tudta, hogy mit csinál, másrészt a helyi ellenőrök sem estek épp a fejükre, és nem szolgáltatták ki a vidék egyetlen gőzmalmát a román hatóságoknak, tudva, hogy a tulajdonos ezzel a gőzmalommal mennyit segített a csomafalviakon, beleértve a legszegényebb embereket és családokat is.

Egyébként is Ágoston János azon kívül, hogy talpig becsületes ember volt, azt is tudta, hogy a hatóságok szemmel tartják. De rá egy fél évre lefoglalták a tulajdonában levő gőzmalmot és fűrészüzemet is.[2]

A Gyergyócsomafalvi U.F.E.T. egy gatter-részleggel rendelkezett egy kb. 1 hektáros területen, 12 alkalmazottal. Ezt az Ágoston János-féle, 1948-ban államosított fűrészgyár területe. A gatter kapacitása 8 óra alatt 30 m³ felvágott fa volt. A részleget 1988-ban számolták fel.

A községi malom az egykor híres Ágoston-féle hengermalom a község vezetése alatt Csomafalva, Alfalu és a többi község lakosságát szolgálta ki. Mindezen nehézségek és nyomorúsággal teli átélt évek után, Európában áthullámzott kommunista rendszert megbuktató hullám magával ragadta az országunkat is. Ezzel több mint 40 év után 1989 decemberében lezárult egy korszak, amely a csomafalviakat és egész Romániát szorítóban tartotta. A község lakossága, valamint az ország egy felszabadult idő eljövetelét remélte, amelyet demokráciának nevezünk. A rendszerváltás után nemsokára sora kezdték bezárni a gyárakat, aminek kapcsán az ott dolgozó munkások külföldre kezdtek kitelepedni, és ez sajnos a mai napig is tart.

Az államosítás emléke családomban

Dolgozatom további folytatásában kitérnék családomat, vagyis nagyszüleimet ért nehézségekre. Ezért megkértem apai nagyapámat és nagyanyámat, hogy meséljenek az akkori körülményekről.

Nagyapám, mivelhogy mindig is kovács akart lenni, hét elemi osztály elvégzése után (akkor ez volt a kötelező végzettség) megpróbált bejutni Marosvásárhelyre a fémipari szakközépiskolába. A felvételi vizsgát elég jó eredménnyel zárta, de tekintettel arra, hogy dédnagyapám, Szilágyi János ellenezte, hogy pionír legyen (ami abban az időben nagy előnyt jelentett egy iskolás számára), nem jutott be az iskolába, mert már akkor is létezett korrupció. Mivel nem sikerült bejutnia a szakközépiskolába, egy helyi kovácsműhelyben elszegődött segédmunkásnak, úgynevezett inasnak.

A műhelyt Czirják Gergely patkolókovács vezette, vagyis ő volt a tulajdonosa.

Rá három évre (1953), amikor még fél év lett volna hátra az inasság befejezéséig, a kisiparosokat olyan nagy adóval sújtották, hogy kénytelen volt az ipari engedélyt visszaadni a pénzügyi hatóságoknak Czirják Gergely patkoló kovács is.

Hogy szakmai tanulmányait hivatalosan is tudja igazolni, beszegődött egy szövetkezeti kovácsműhelybe, ahol fél év után segéd-diplomát kapott.

1956-ban be kellet vonulnia katonának, ahonnan két és fél év letöltése után leszerelt.

Leszerelése után azon munkálkodott, hogy egy házat építsen az elkövetkezendő évekre, de elképzeléseit alig tudta megvalósítani, mert 1962-ben bekövetkezett a kollektivizálás.

Ezzel a kollektivizálással elvették a falu lakosságától a birtokokat és a fás területeket és igavonó állatokat is.

A falu lakossága és egyúttal a családom is ezzel a rendelettel a szakadék szélére jutott. Ezeket, a rossz körülményeket, aki csak tehette egyes üzemekbe (pl. lengyár, bútorgyár, szövöde, öntöde) próbáltak munkát keresni, nagyapán és nagyanyám ezekben, az üzemekben dolgoztak. Kevés fizetésért is keményen meg kellett dolgozni, hogy fenn tudják tartani az öt fős családot.

Sokszor órákat kellett sorban állni egy kilogramm szalonnáért, cukorért, kenyérért, mert nagyon szűk volt az élelmiszer-ellátás.

Mindezen nehézségek ellenére a szorgalmas munka meghozta a gyümölcsét, hogy a családokat, vagyis a gyerekeket emberséges körülmények között fel tudták nevelni.

Mindezek a nehézségek egészen 1989-ig tartottak, amikor ugyanis megbukott a Ceausescu-féle vezetés és kommunista rendszer is.

Befejezés

Számomra ennek a dolgozatnak az elkészítése megrázó élmény volt, mert most először nyertem betekintést a kommunista diktatúra romboló hatására, amely még családunkat is érintette. Sokat tanultam kutatásaim során szülőfalum történetéről is, ezért határozott szándékom, hogy tovább folytatom ennek a témának a tanulmányozását.

Felhasznált irodalom

Ø KOVÁCS Lehel István: Erdélyi kalendárium 2006, Írottkő Szövetség 2005.

Ø ROKALY József: Gyergyócsomafalva monográfiája, II. kötet, Mark House, Gyergyószentmiklós, 2007.

[1] KOVÁCS Lehel István: Erdélyi kalendárium 2006, Írottkő Szövetség 2005. 71 old.

[2] ROKALY József: Gyergyócsomafalva monográfiája, II. kötet, Mark House, Gyergyószentmiklós, 2007. 89. old.