A diákok sorra mutatták be kutatásaikra alapozott dolgozataikat, amiket
diagramokkal vagy saját videókkal is alátámasztottak. Nem csak az
előadóknak, de a közönségnek is tanulságos volt, a népes hallgatóság
néha kitörő nevetéssel fogadta az érdekesebb megállapításokat. A
konferencia célja, hogy a diákok megtanulják azt a folyamatot, amely
során elkészül egy tudományos dolgozat, és gyakorolják a közönség előtti
szóbeli bemutatást. Ez a diákkonferencia tulajdonképpen felkészíti a
diákokat a TUDEK-en (Tudományos Körök Erdélyi Konferenciája) való
részvételre, ahol lehetőségük van olyan díjak elnyerésére is, amellyel
felvételit nyerhetnek különböző egyetemekre.
Csata Beáta (Gyergyói Hírlap)
Időgéppel, diákszemmel
Pszichológiai és történelmi témák kerülnek bemutatásra, több, díjat
nyert dolgozatot is felolvasnak a Gépgyártó Iskolaközpont diákjai,
ráadásul az iskola egyik volt diákja is visszatér a nagy elismerést
szerzett régészeti bemutatójával az Unikornis Diákkonferenciára. Amint András Szabolcs
elmondta, a diákkonferencián elhangzó előadások többsége díjazott
alkotás, ez az alkalom lehetőséget nyújt, hogy a diákok munkáit szüleik,
tanáraik, diáktársaik is megismerhessék.
Balázs Katalin (Hargita Népe)
Időgép
Az Unicornis Diákkör Egyesület 2003 óta tevékenykedik
azért, hogy a Gépgyártó Iskolaközpont diákjai számára szebbé és
hasznosabbá tegye az iskolai éveket. Színes tevékenységének legfontosabb
mozzanata az évente megrendezett Unicornis Diákkonferencia, és az idén
már a nyolcadik ilyen rendezvényt tartották meg a diákkörösök.